Folyamatosan fejlődik a város

A ceglédi városvezetésnek az a célja, hogy a településen élők jól érezzék magukat a hazájukban. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik az infrastruktúrát, aminek köszönhetően egyre szebb a ceglédi belváros. Az Alföld kapujának is nevezett település egyre szebb és ez nemcsak az itt élők számára jelent örömöt, hanem a Ceglédre látogatóknak is. 

A városban a napokban adták át a megújult Kossuth teret, vagyis Cegléd központját. Az ünnepi eseményen Takáts László polgármester elmondta, hogy fontos mérföldkőhöz érkezett a város megújítása, ám a munka nem áll meg, sőt Cegléd külső területén is folytatódik majd a közeljövőben. 

"Nagyon szép szakaszán vagyunk túl a munkának, hiszen a Kossuth tér egyik fele és a piac előtti terület már el is készült – mondta Takáts László. – A hosszú évek óta áldatlan állapotú járda új burkolatot kapott, így kulturált környezetet biztosítunk a városban élőknek. Emellett az is fontos, hogy a beruházásba be tudtunk vonni helyi vállalkozásokat is."

A körzet önkormányzati képviselője ehhez hozzátette, hogy fákat ültettek, a növényzet is megújult és új kerékpártárolókat helyeztek el. 

A terület felújításának egyik fontos eleme, hogy akadálymentesítés is történik, úgynevezett beszélő lámpákat szerelnek fel. 

Takáts László elmondta még, hogy hamarosan megkezdődik a fürdőhöz vezető bekötő utca építése, de emellett további utak is új burkolatot kapnak majd. 

http://dozsanepe.blogstar.hu/./pages/dozsanepe/contents/blog/27002/pics/lead_800x600.png
Cegléd,Fejlesztés,Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?