Egyre több a munkahely

Elköltözött a Primo Kft. A Mátyás Király utcai varroda mostantól a Várkonyi utcában működik. A cég önerőből hozta létre új üzemcsarnokát. A több mint százmilliós beruházásnak köszönhetően a dolgozói létszám is nőni fog, a 42 munkatárs helyett 54 főt alkalmaz majd a vállalat.

A fejlesztés példaértékű-fogalmazott a csarnok avatóján Földi László, országgyűlési képviselő és Takáts László, polgármester. 1986-ban még Ceglédbercelen indult ez a vállalkozás. Majd átköltöztették a varrodát Ceglédre. Így az új csarnok avatásán a ceglédberceli és ceglédi polgármester is köszöntötte az új beruházás megálmodóit és kivitelezőit.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „Jó látni azt, hogy fejlődik, gyarapodik a város és minden ilyen megépített üzem, minden megújuló épület, minden bővülő vállalkozás az mindannyiunké és mindannyiunknak az előnyére válik és jó tudni azt, hogy eljutottunk oda, hogy a héten több ilyen eseményen is részt vehettünk. És azt hallhattuk, hogy mindenhol bővítenek, vagy azon gondolkodnak, hogy fognak továbbfejlődni, hogy fogják növelni a kapacitásukat.”

De a térség országgyűlési képviselője is elismerően szólt az új csarnokról és a bővítésről. A cég vezetői másfél évvel ezelőtt döntöttek úgy, bővíteni szeretnének és még jobb körülményeket biztosítani a dolgozóknak. A családi vállalkozás családi segítséggel valósíthatta meg a fejlesztést.

DUDÁS JÓZSEF tulajdonos Primo Kft: „Mindenkinek, aki részt vett ebben és majd a későbbiekben részt vesz – a kollégáknak – köszönöm, köszönjük a támogatást, bármilyen szinten is vettek részt benne. Köszönjük, hogy ez az álom beteljesülhetett.” Az ünnepélyes átadáson a cég vezetői oklevéllel mondtak köszönetet mindazoknak, akik bármilyen is formában is hozzájárultak az új csarnok megépítéséhez.

http://dozsanepe.blogstar.hu/./pages/dozsanepe/contents/blog/27209/pics/lead_800x600.jpg
Cegléd,Fejlesztés,Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?