Tisztelet a hősöknek

Tisztelet illeti a hősöket, hiszen viharos években küzdöttek Magyarországért, a nevüknél sokkal többet mond el róluk életük, cselekedetük - fogalmazott Takáts László, a Hősök napi megemlékezésen. Május utolsó vasárnapján a világháborúkban elesett magyar katonák előtt hajtunk fejt az ország.

Ma délelőtt a gimnáziumba várták az emlékezőket, majd a résztvevők az első- illetve a második Világháborús emlékműnél tették tiszteletüket a világégésben meghalt katonák és civil áldozatok előtt.   

Az I. Világháborús emlékmű egyszerre épült fel az ország valamennyi településén található emlékhellyel, amelyek állítását egy 1917-es rendeletben tették kötelezővé. Az emlékünnepség megtartását - május utolsó vasárnapján - egy későbbi, 1924-es rendelet írta elő. A II. Világháború után azonban minden hasonló rendezvényt betiltottak. Egy 2001-es jogszabály állította helyre a nap méltóságát, és kezdődtek el újra a megemlékezések országszerte így Cegléden is. Az idei megemlékezés is a gimnáziumban kezdődött, ahol az intézmény igazgatója úgy fogalmazott: a hősök ma is köztünk élnek. "Ma nem csak arra nevesített vagy névtelen hősökre emlékezünk, akik valamilyen nagy tettet, valami nagy áldozatot hoztak akár a legdrágábbat áldozták valamilyen nemes cél érdekében, az életüket, hanem azokra is gondolunk,akik mögöttük voltak, legyen az a hátország." - fogalmazott Gulyás Zoltán.

A történelem tele van hősökkel - ezt már a polgármester, Takáts László mondta emlékező beszédében. Árpád vezértől Kossuth Lajoson át Nagy Imréig sorolhatnánk a neveket, akik nagyon sokat tettek a hazáért. De a nemzetért rengeteg ismeretlen katona is áldozatot hozott. Ők azok, kikre ma már csak úgy emlékszik a történelem, mint a magyar hadseregre. "Önzetlenül vállalták a harcot, a küzdelmet Magyarországért, ők azok, akikről semmit, vagy csak nagyon keveset tudunk, de mégis köszönet illeti őket, hiszen a nevüknél sokkal többet mond el róluk az életük, a cselekedetük." - mondta Takáts László.

Tisztelet illeti őket, mert megtették, amit megkövetelt a haza - mondta Takáts László. Mi ceglédiek szerencsések vagyunk, hiszen nekünk saját hőseink is vannak - fűzte hozzá a polgármester. "Mi, itt az Alföld kapujában sosem féltünk, ha a haza szolgálatába kellett állni. Ott voltunk, amikor Dózsa György meghirdette a felkelést, részt vettünk II. Rákóczi Ferenc forradalmában és Kossuth Lajos hívó szavára is azonnal igent mondtak eleink."

A megemlékezésen Bobory Zoltán, költő bemutatta "Farkasszélben-Requiem a Don hőseiért" című könyvet. A kötet verseken, naplójegyzeteken keresztül mutatja be a háború hatását. Az eseményen a Gimnázium hatodik osztályos tanulói adtak műsort A világháborús emlékműnél a Város önkormányzata, a Vörösmarty Társaság a Gimnázium, a Hadiözvegyek és Hadiárvák Szövetsége, a Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület, a Ceglédi Szakképzési Centrum, a Klik ceglédi szervezete, a Táncsics Mihály Általános Iskola, a Várkonyi István Általános Iskola valamint a Rég Idők Tárházának képviselői helyezték el az emlékezés virágait.

Címkék: Cegléd
http://dozsanepe.blogstar.hu/./pages/dozsanepe/contents/blog/27604/pics/lead_800x600.png
Cegléd
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?