Megújul a ceglédi sportcsarnok

Birkózóterem, teke és bowling pályák és két kézilabda pálya is helyet kapna a teljesen megújuló Sportcsarnokban. A létesítmény nem csak a versenysportnak, a szabadidős mozgásnak is óriási előrelépés lenne. A tervekről sajtótájékoztatón számoltak be. A mintegy 2,7 milliárdos beruházás jelentős hányadát a vállalkozók adófelajánlásából állná a város. A megújult sportcsarnok 2018-ra el is készülhetne.

Így nézne ki a megújult Gál József Sportcsarnok. A kétszintes létesítmény látványterveit sajtótájékoztatón mutatták be tegnap. A polgármester, Takáts László úgy fogalmazott: az új sportcsarnok a modern kor minden követelményének megfelelne, Cegléd egyik régi álma válna valóra. A beruházás teljes összege 2,7 milliárd forint. "Ennek egy része természetesen a törvényi keretek között a TAO-s beruházásoknak köszönhetően nagyjából 70 % Tao-ból finanszírozható a két látványsportágra eső rész tekintetében, közel 800 millió forintos önerő jelenik meg,ez a 30 %, amit az önkormányzatnak kell biztosítani valamilyen módon."

Az önerő előteremtéséhez az országgyűlési képviselő segítségét kérte Takáts László. Földi László elmondta: már tett lépéseket, hogy a vállalkozói hozzájárulás mellett minél több állami támogatás is érkezzen a beruházáshoz. "Én őszintén bízom benne és nagyon remélem, hogy az az elképzelés, amit a város megfogalmazott a Gál József Sportcsarnokkal kapcsolatban és azok a sportágak, amelyek ebben a sportcsarnokban végzik az edzést illetve a mérkőzéseit, 2018-ra méltó körülményeket fognak kapni." - mondta az országgyűlési képviselő.

Az új sportcsarnokban egymás mellett két szabványméretű kézilabda pálya épülne, ezenkívül birkózóterem is helyet kap az épületben. "Egy 400 m2-es birkózóterem létesül majd a Rákóczi út felől. Ez fog elhelyezkedni az emeleten, úgyhogy azt gondolom hogy most már méltó körülmények között tudnak edzeni a Lőrincz testvérek is nem beszélve az utánpótlásról." - erről már Ványi Zsolt, a Sportcsarnok Kft. ügyvezetője beszélt.

A új sportcsarnok nem csak a versenysportnak, a szabadidős elfoglaltságnak is hatalmas lendületet adhatna, hiszen négysávos tekepályát és kétsávos bowling pályát is kialakítanának. Ezenkívül kulturális, szórakoztató programoknak is kiválóan alkalmas lenne az új sportcsarnok. A sajtótájékoztatón a polgármester elmondta: a város működését, más beruházásokat nem terhelheti meg a sportcsarnok felújítása. "Azt ígérem innen is a város közvéleményének hogy a város akkor fog ebbe a beruházásba belekezdeni, amikor biztosítottnak látjuk ehhez a forrást." - hangzott el a tájékoztatón.

A tervek szerint a felújítás 18 hónap készülne el.

http://dozsanepe.blogstar.hu/./pages/dozsanepe/contents/blog/30838/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?