Megemlékezés Cegléden

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves ceglédiek!

Hatvan éve egy ország, egy nemzet azt mondta, hogy elég volt!

Elég volt a kommunista diktatúrából, elég volt az idegen elnyomásból! Szabadságot akart a nemzet és ezért emelte fel szavát és amikor a helyzet úgy kívánta, akkor fegyvert is fogott fiatal és idős, férfi és nő. Nem számított semmi, csak és kizárólag a haza és a szabadság.

Hatvan esztendő nagy idő, de történelmi távlatban mégsem olyan sok. Itt élnek köztünk 1956 hősei, itt vannak velünk a forradalmárok, a szabadságharcosok. De köztünk élnek a mártírok, az igaztalanul, koncepciós perek végén kivégzett mártírok leszármazottai is. Miattuk is kötelességünk méltósággal, tisztességgel fejelt hajtani a forradalom hősei előtt. Tíz esztendővel ezelőtt erre nem volt lehetőségünk, mert az akkori kormány erők – a kommunista diktatúrát levezérlő állampárt jogutódai – ártatlan emlékezőkkel szemben erőszakot alkalmaztak, gumilövedéket, gumibotot, könnygázt vízágyút vetettek be. Ezzel nemcsak a bántalmazott embereket, hanem a forradalom emlékét is megsértették. Emiatt is kötelességünk most ezen a kerek évfordulón, hogy tisztességgel, büszkeséggel és szeretettel emlékezzünk a forradalom hőseiről és áldozatairól. Köszönettel és hálával tartozunk az ismert és ismeretlen hősöknek, akik a hazáért, a nemzetért – végső soron – mindannyiunkért felemelték a hangjukat és ragadtak fegyvert, hogy megdöntsék az átkozott diktatúrát. Tiszta küzdelem, tiszta harc volt, amelyet csak egy cél vezérelt: legyen szabad Magyarország.

Hatvan évvel ezelőtt nem először és nem is utoljára bebizonyítottuk, hogy a magyar hősök a legbátrabbak Európában, s a hazát, az önrendelkezést, az ország identitását minden fölé helyezik. Nem létezett ezeknél fontosabb hatvan évvel ezelőtt és hiszek benne, hogy ebben a tekintetben semmi sem változott. Az elveink, amelyeket az őseinktől örököltünk semmit sem változtak – ugyanazokat valljuk és hisszük ma is.

Hat évtizede és most is szerettük a szabadságot, akkor is és most is ragaszkodtunk ehhez. Nem csoda, hiszen nincs ennél nagyobb kincs és ajándék. Semmibe sem kerül, de sokat kell érte tenni. A magyarok lelkében a szabadság mindig is ott volt. Ezt nemcsak 1956-ban, hanem az azt megelőző évszázadokban is, felemelő forradalmakban, nagyszerű csatákban megmutattuk a világnak. A magyarok sosem féltek szembeszállni az elnyomással, vagy éppen egy sokkal nagyobb hatalommal.

Tisztelt hölgyeim és uraim! 

Az 1956-os szabadságharcot leverték, majd kegyetlen megtorlás következett, amelynek keretében számtalan igazságtalan bírósági döntés született, rengeteg embert csuktak börtönbe, vagy végeztek ki csak azért, mert szabadon szeretett volna élni és nem kért az idegen nagyhatalom elnyomásából. Egy forradalom, amely olyan nemes és tiszta, mint a hatvan évvel ezelőtti volt, akkor sem felesleges, ha végül nem éri el a célját. Egy ilyen szabadságharc nem lehet kudarc, hiszen megmutattuk, hogy szabadabbak vagyunk, mint azt a diktátorok, az elnyomók gondolják.

A mi hatvan esztendővel ezelőtti forradalmunk világtörténelmi esemény volt. Nem volt olyan ország a Földön, ahol nem kapták fel a fejüket arra, hogy a kis Magyarország fellázadt a nagy szovjet hatalom ellen és megpróbálja önerőből, puszta kézzel kivívni a szabadságát. Sokan csodálkoztak, sokan nem hittek a szemüknek, a fülüknek, hogy egy kis nemzet egyedül szembe megy egy világhatalommal.

A forradalmat leverték, a szabadságharc elbukott – ezek sajnálatos módon történelmi tények, nem lehet ezekkel vitatkozni. Ugyanakkor ez olyan erőt és tartást adott a magyar nemzetnek, amelyet sosem vehetett el tőle senki. A kádári kommunista diktatúra legsötétebb napjaiban pislákolt a szabadság, a hazaszeretet tüze minden magyar lelkében. Ez már örökké ott maradt és ami nem sikerült 1956-ban az végül megvalósult 1990-ben: Magyarország szabad lett. Amit 1956 hősei célul tűztek maguk elé, az harminc négy évvel később bekövetkezett: hazánk demokratikus állammá vált.

Megszabadultunk a külső irányítástól, visszanyertük a függetlenségünket és ezekből ma és a jövőben sem engedünk. Magyarországot nem lehet kívülről irányítani, hazánkat csak mi magyarok vezethetjük, csak nekünk lehet beleszólási jogunk a minket érintő, az előttünk álló évtizedeket, évszázadokat meghatározó kérdésekbe. Igény persze lenne erre, de úgy tűnik a magyar ember abban a tekintetben semmit sem változott az elmúlt hatvan évben, hogy nem enged a szabadságából.

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves emlékező ceglédiek!

Mi magyarok soha semmit sem kaptunk meg csak úgy. Honfoglaló őseinknek a hazáért is meg kellett küzdeniük, hogy aztán kezdetét vegye egy harc, amely során háborúkban, forradalmakban kellett megőriznünk a függetlenségünk, megvédenünk a szabadságunk, az országunkat. Hiszek abban, hogy Magyarországon vannak olyan nemzeti ügyek, amelyekben nincs helye a pártpolitikának, a széthúzásnak. 1956 ügye, a szabadságharc emlékezete az egyik ilyen. A forradalmárok között is voltak világnézeti különbségek, biztosan akadt aki, így és olyan aki úgy látta az ország dolgait, a világ eseményeit. Ezek azonban semmit sem számítottak akkor, amikor fegyvert kellett fogni a szabadság érdekében. A nemzeti ügy nem tűrt önzést.

A magyar hősök bátrak voltak és hittek valamiben. Hittek abban, hogy a magyar nemzetnek van kultúrája, alapelvei, identitása, múltja, jelene és jövője. Ezek azok, amikben nekünk, 1956 örököseinek is hinnünk kell. A hatvan évvel ezelőtti napok olyan sok erőt sugároznak a mai napig is, amelyből mindannyiunknak jut. A forradalom mondanivalója össze kell, hogy fogja az országot, a nemzetet. 

A forradalom természetesen Ceglédet sem kerülte és a városunkban, a lelkünkben is nyomot hagyott ez a történelmi esemény. Különleges a kapcsolatunk a hatvan évvel ezelőtti szabadságharccal. Cegléd minden jelentős történelmi eseményben részt vett, gyakorlatilag nem volt olyan szabadságharc, vagy háború, amelyben ne lettünk volna érintettek. Itt 1956. október 26-án a gimnazisták szerveztek tüntetést és ezt követően a forradalmárok kezébe került a hatalom. A hatalomátvétel szinte békés volt. A november 4. után megtorlás szörnyű és véres.

De a függetlenség és szabadság iránti vágy megmaradt. Ezt nem lehetett vérbe fojtani. Ezt bizonyítottuk 1989. október 23-án is, amikor mi ceglédiek avattuk az ország első 1956-os emlékművét.

Erre is büszkék lehetünk és ez is egy olyan tény, amit sosem hallgathatunk el, hogy soha ne felejtsük el. Büszkék lehetünk arra, amit 1956-ban tettünk, ahogyan 1989-ben emlékeztünk és arra is, hogy ma büszkén állunk ki a mártírjaink emlékéért.

Köszönöm hogy meghallgattak!

http://dozsanepe.blogstar.hu/./pages/dozsanepe/contents/blog/31205/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?