M4: megvan a kivitelező

Kihirdette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az M4-es Üllő-Cegléd közötti szakaszának nyertes kivitelezőit, az Üllő-Albertirsa 30 kilométeres szakaszt a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. 52,1 milliárd forintért, az Albertirsa-Cegléd 14 kilométerest szakaszt a Colas Út, Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. 20,48 milliárd forintért építi meg, az ehhez szükséges forrást a magyar költségvetés biztosítja.

A NIF közleménye szerint az Üllő-Cegléd közötti szakasz építése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából, a NIF beruházásában valósul meg.

A NIF pénteki tájékoztatása szerint a 44 kilométer hosszú szakasz fejlesztése két ütemben épül. A nyílt közbeszerzési eljáráson nyertesek egyben a legalacsonyabb ajánlatot is tették.

A nyertes vállalkozókkal a szerződéskötés december elején várható, a kivitelezési munkálatok az időjárástól függően 2017 elején kezdődnek meg. A teljes szakasz kivitelezése 2019 harmadik negyedévére fejeződik be.

Az új nyomvonalon vezetett Üllő-Albertirsa szakasz 2X2 forgalmi sávos kiépítésű gyorsforgalmi útként épül meg. A meglévő Albertirsa-Cegléd közötti 2X1 sávos szakaszokat 2X2 sávra bővítik. A 2X2 sávos forgalmi szakaszokat felújítják, összesen 9 új külön szintű csomópontot is létesítenek. Emellett komplex pihenő épül Cegléd térségében, egy egyszerű pihenő pedig Pilis közelében.

Az útszakasz megépítésével tehermentesítik az átmenő forgalomtól Monort, Monorierdőt, Pilist, Albertirsát, Ceglédbercelt és Ceglédet.

http://dozsanepe.blogstar.hu/./pages/dozsanepe/contents/blog/32085/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?