Ajándékozás az otthonban

Együtt ünnepeltek a Molnár Mária Református Fogyatékos Otthon lakói és az intézmény dolgozói. Karácsonyi énekekkel, versekkel és egy különleges harangjátékkal is készültek a nagy napra. Majd a műsor végén megajándékozták egymást és köszönetet mondtak az intézmény támogatóinak.

A karácsony előtti időszak a Molnár Mária Református Fogyatékos Otthonban is zsúfolt. Ilyenkor kedves műsorokkal, közös énekléssel hangolódnak még jobban a közelgő ünnepre. ,,Az ünneppel időszak egész nagy feladatok elé állít bennünket. A héten tartjuk a karácsonyi ünnepségünket, amit két részletben tartottunk meg. Délelőtt a gyermekek karácsonyára került sor, ahol mind a 85 gyermekünket együtt köszöntöttük a karácsonyfa alatt és délután pedig az intézményünket támogató barátainknak szeretnénk megköszönni a támogatásukat." - mondta el Birinyi Márk intézményvezető.

 

Az ünnepségen nem csak versek és szavalatok hangzottak el. Énekekkel, zenével és egy különleges harangjátékkal próbálták a lakókat még közelebb hozni a karácsony szelleméhez. ,,Törekszünk arra, hogy inkább az érzékszervekre hasson. Az idei évben sikerült vásárolnunk kicsi harangokat, melyek különböző hangokon szólal meg és ezzel különböző dallamokat lehet eljátszani. Ezzel is próbáljuk őket közelebb hozni a karácsony hangulatához. Ezentúl pedig azt gondolom, hogy az a szeretet, amivel őket fogadjuk." - tette hozzá Birinyi Márk.

 

A kedves műsort követően az ajándékozás sem maradhatott el. Az intézményben idén egyébként több új fejlesztő foglalkozást is megszerveztek. A lakók rendszeresen járnak lovasterápiára, valamint kutyásterápiára és néptáncot is tanulhatnak.

http://dozsanepe.blogstar.hu/./pages/dozsanepe/contents/blog/32873/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?